XI. Liska Tibor Szakmai Hetek2015/03/01

2015. február 16-18. között immáron 11. alkalommal rendezte meg a Liska Tibor Szakkollégium évente esedékes két hetes előadássorozatát, a Liska Tibor Szakmai Heteket.

DSC_0006.JPG

Idén február 16-28. között a Liska Tibor Szakkollégium szervezésében 11. alkalommal került 
megrendezésre a BME-n a Liska Tibor Szakmai Hetek nevű programsorozat, melynek 
keretében egy konferencián, több szakmai előadáson, kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt 
az érdeklődők, illetve a Kelenföldi Erőműbe is ellátogattunk.
A rendezvény ebben az évben a „Magyarország nagyító alatt” címet viselte, átfogó 
tájékoztatást kaphattak a résztvevők országunk gazdasági helyzetéről, az elismert szakértők 
által tartott előadások egytől egyig nívósak és érdekfeszítőek voltak. Ahogy az esemény 
szlogenje ígérte, más szemszögből, másoktól is hallhattunk a felmerülő problémákról, a 
jövőbeli kilátásokról és bárki feltehette kérdéseit. 
A Szakmai Heteket megelőző héten, február 11-én került sor a Magyarország-EU 
kapcsolatokat vizsgáló konferenciára, melynek résztvevői: Zúgó Liliána, Lánczi Tamás, Prof. 
Csaba László, Prof. Dr. Farkas Beáta, a vitafórumot pedig Dr. Losoncz Miklós moderálta. 
A Liska Tibor Szakmai Hetek fővédnöke idén dr. Bod Péter Ákos, volt jegybankelnök volt, 
aki nyitó előadását nemrég megjelent könyve alapján tartotta. 
Másnap a felsőoktatás jövőjéről hallhattunk kerekasztal-beszélgetés formájában Kaposvári 
Annától, a CEU pályaválasztási szolgáltatásainak vezetőjétől, Dr. Polónyi Istvántól, a 
Debreceni Egyetem tanárától és Dr. Chikán Attilától, a Rajk László Szakkollégium 
alapítójától, a BCE oktatójától. A 3. napon a fehérgalléros bűnözésről volt szó, Jávor István 
szociológus a korrupcióról, dr. Szántó Tibor ügyvéd a kartellezésről, Dr. Gál István László 
közgazdász, büntetőjogász pedig a pénzmosásról beszélt. Csütörtökön Simai Mihály, a 
Magyar ENSZ Társaság elnöke az új globális ENSZ-programról tartott előadást. 
A Szakmai Hetek második hetét az Ukrán válsággal kapcsolatos kerekasztal-beszélgetés 
nyitotta dr. Deák András György, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi 
Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársának moderálásával, 
Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, Drábik János publicista, és Anton Bendarjevskij, 
fehérorosz származású történész, újságíró részvételével. Kedden Etikus gazdaság, avagy 
Erkölcs és gazdaság! címmel tartott előadást Pozsonyi Gábor, a MagNet Bank 
vezérigazgató-helyettese és Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség korábbi elnöke. A 
programsorozat zárásául Antal Miklós Fenntartható kapitalizmus, álom vagy valóság? című 
előadását hallgathatták meg az érdeklődők, aki a BME-n végzett fizika szakon, majd doktorija 
után 3 évig a Barcelonai Autonóm Egyetem ösztöndíjas kutatója volt. 
A több mint 20 fős szervezőcsapat hónapokon keresztül dolgozott azon, hogy a lehető 
legszínesebb és legaktuálisabb programtervet állítsa össze, illetve minden gördülékenyen 
haladjon. Ezúton is köszönjük munkájukat!
A korábbi évekhez hasonlóan 2015-ben is sok látogatót vonzott a Szakmai Hetek, a GTK 
legnagyobb hallgatók által szervezett rendezvénye, mely az egyetemi élet szakmai oldalát 
hangsúlyozza és szakkollégiumunk egyik kiemelt projektje. 
Még egyszer köszönjük előadóinknak, hogy jelenlétükkel emelték az esemény színvonalát és 
mindenkinek, aki részt vett valamely programon!

« Vissza a hírekhez