Szakmai szövegíró és prezentációs készségfejlesztő kurzus 2014/04/10

A Liska Tibor Szakkollégium nyílt kurzusa segítséget nyújt a TDK, projektfeladat, szakdolgozat vagy egyéb szakmai szövegek megírásában.

Kedves Hallgatók!

Ebben a félévben a Liska Tibor Szakkollégium egy különleges lehetőséget nyújt a kar hallgatói számára. Egy nyílt kurzust szervezünk, mellyel a szakmai szövegek írásában és a prezentációs készségetek fejlesztésében szeretnénk Nektek segítséget nyújtani. 


A kurzuson elsajátított tudásanyag megfelelő hátteret és segítséget nyújthat mind TDK-dolgozat,projektfeladat vagy akár szakdolgozat megírásához. Ehhez azonban fontos, hogy legyen egy konkrét témátok, témaötletetek, amivel a jövőben mélyebben szeretnétek majd foglalkozni.
A kurzuson többek között azt is megtanulhatjátok, hogyan kell megírni egy abstract-ot, hogyan kell a már meglévő információkat strukturálni és egy szakmai szöveggé formálni, valamint hogy hogyan kell hatásos és tartalmilag is megfelelő prezentációt készíteni és előadni.


A kurzust a Filozófia Tanszék oktatói, Elek Nikolett és Jász Borbála fogják tartani, akik két, tömbösített alkalom során gyakorlati feladatokon keresztül adják majd át a megfelelő tudást számotokra.


A kurzus időpontjai és helyszínei:

  • Április 24.,15:00-18:00, KI.71-es terem
  • Május 8., 16:00-19:00, KI.171-es terem kis tárgyalója

 

A részvétel regisztrációhoz kötött, amit az alábbi formon keresztül tudtok megtenni. A résztvevők száma korlátozott, a maximális létszám 20 fő, úgyhogy ne habozzatok, jelentkezzetek minél hamarabb! A jelentkezési határidő: Április 22. (kedd) éjfél!

 
Az esetlegesen felmerülő kérdések, problémák esetén 

kereshetitek!


Várunk titeket szeretettel!

Üdvözlettel,

A Liska Tibor Szakkollégium

« Vissza a hírekhez