» Támogatóknak |
|
Rendezvényeink, szakmai programjaink lebonyolításához szükségünk van olyan támogatókra, akik fontosnak tartják a jövő generációinak képzését. A szakkollégium legfőbb céljai közé tartozik, hogy gyakorlati tudással rendelkező, magasan képzett, önállóan gondolkodó szakembereket neveljen ki, igazodva a munkaerőpiac elvárásaihoz. Szakmai és anyagi támogatás A tagok számára szervezett kurzusok és előadások jelentik a Szakkollégium talán legmélyebb szakmai ismereteket nyújtó eseményeit. Segédkezzen Ön is egy kurzus, egy tréning vagy bármely más szakmai program létrejöttében. Terméktámogatás Rendezvényeink sikeres lebonyolításához szükség van terméktámogatókra, akik segítenek a megfelelő infrastruktúra és környezet megteremtésében. Az ehhez szükséges mindenfajta eszköz és terméktámogatás felajánlásával Ön, illetve az Ön cége is részese lehet egy, akár több ezer egyetemistát megmozgató szakmai programsorozatnak. Gyakornoki programok Tagjaink az egyetem legfelkészültebb, gyakorlati tudással rendelkező, rátermett hallgatói közé tartoznak, akik gyorsan képesek beilleszkedni a vállalat életébe, illetve munkájukkal hatékonyan támogatják annak működését. Programok célzott támogatása Nagyszabású, többnapos rendezvényeinkre (LisKaLand, Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek) várjuk szponzori felajánlásukat, amelyekkel főszponzorrá, szponzorrá, médiatámogatóvá válhatnak. |
BevonóTábor 2010 ![]() |
|
|