» Történetünk

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Liska Tibor Szakkollégiuma hivatalosan 2007 márciusában alakult meg a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon. Korábban más formában, de hasonló szellemiségben 2004 óta Szakmai Szervező Team működött. A BME más karai mellett fiatalnak számító GTK néhány hallgatójában először ebben az évben, 2004-ben merült fel az a gondolat, hogy szükség van olyan rendezvényekre, előadásokra, melyek túlmutatnak az egyetemi előadások és gyakorlatok szükségszerűen merev korlátain, és a tisztán elméleti megközelítés mellett megmutatják az üzleti, gazdasági folyamatok érdekességeit és gyakorlati működését.

E kezdeményezés eredményeként került megrendezésre 2005 márciusában az I. Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hét. A rendezvény programjai között szerepeltek különböző szakmai és fél-szakmai előadások, melyeket több neves cégvezető és az akkori oktatási miniszter is megtisztelt előadásával. Ekkor került megrendezésre a Karon az első esettanulmányi verseny is, amely azóta már rendszeres erőpróbájává vált a tudásukat gyakorlatban is kipróbálni vágyó hallgatóknak. A Szakmai Hetek rendezvénysorozat sikerét jelezte a több száz résztvevő illetve a rengeteg pozitív visszajelzés.

Építve az előző év sikereire, tanulva annak hiányosságaiból a következő évben a Szakmai Szervező Team a Hallgatói Képviselet támogatásával megrendezte a II. Gazdasági és Menedzsment Szakmai Heteket (2006. március), melynek legnagyobb különbségét az előzőhöz képest az jelentette, hogy a programok már egy többhetes időszakot öleltek fel. Ez lehetővé tette egyrészt a szervezőknek, hogy szélesebb skálájú, több témakört lefedő előadásokat kínáljanak, másrészt a hallgatók is könnyebben el tudták dönteni, mi az, ami őket érdekli. Mivel a Szakmai Hetek előadásai már az egyetemi órák rendjéhez is nagyban igazodtak, az előadások és workshopok látogatottsága szignifikánsan nőtt az előző évhez képest. A II. Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek sikereit jól mutatja az, hogy megnőtt az érdeklődés a hasonló, az órák keretein kívül zajló előadások iránt, és ezután jelentkezett először érezhetően az ilyesfajta rendezvények rendszerességére irányuló igény a hallgatóság részéről. Ezek hatására a Szakmai Szervező Team 2006 további részében a magas színvonalú előadások és workshopok szervezésére koncentrálta erejét, melynek eredményeként több kitűnő témájú pénzügyi és menedzsment előadás színesítette a GTK szakmai közösségi életét.

Ezen törekvések kiteljesedéseként 2007. február 20. és március 14. között immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek. A Szakmai Hetek programsorozatában olyan vállalatok és elismert szakmai tekintélyek előadásai szerepeltek, mint az EDS vagy a PwC és mint dr. Veress József vagy dr. Mérő László. A rendezvény keretein belül az esettanulmány-felkészítő előadások valamint a hagyományos szakmai esettanulmányi verseny is helyet kapott, melynek külön rangot adott, hogy ez a VIII. OPEV műegyetemi döntőjeként zajlott le. A Szakmai Hetek 16 előadásán több mint 1000 hallgató vett részt, közülük többen más egyetemek, főiskolák gazdasági képzéseiről érkeztek. A legnagyobb eredménynek az tekinthető, hogy az oktatók is elismerték e rendezvénysorozat létjogosultságát és szükségességét, és a III. Gazdasági és Menedzsment Szakmai Hetek több előadása is a rendes tanítási órák keretein belül került megrendezésre.

A Szakmai Hetek sikereit látva a Szakmai Szervező Team elérkezettnek látta az időt arra, hogy az évek munkája által fejlődésnek indított GTK-s szakmai közösségi életnek új keretet adjon. Ez az új keret az előző évek tapasztalataira épülve a Liska Tibor Szakkollégium lett. A szakkollégium a Szakmai Szervező Team tagjaiból, a GTK Hallgatói Képviseletének és dr. Veres József, a GTK akkori dékánjának teljes körű támogatásával jött létre. Az alapítás óta eltelt egy év eredményét találja a látogató a további menüpontok alatt. A legfontosabb pedig az, hogy az egyre bővülő szakmai-baráti közösség, a szakkollégium tagsága folyamatosan dolgozik közösen kitűzött céljaink megvalósításáért, a közösség gyarapításáért.