» Szakmaiság

A Szakkollégium, mint olyan, elsősorban természetesen arra törekszik, hogy szakmai kiválóságokat neveljen ki, tagjainak tudásszomját oltsa olyan információk és tapasztalatok továbbadásával, melyeket az elméletközpontú egyetemi oktatás nem feltétlenül jár körbe az előadások során. Szakkollégistáink sokrétű gyakorlati tudásra tesznek szert: a közgazdaság-, a menedzsment- és a kommunikációtudomány elmélyítése mellett talpraesettségük, szervezési készségük is mind magasabb szinteket ér el, hiszen a Szakkollégium programjait saját maguk szervezik meg.

Ezen szakmai jellegű programok az alacsony létszámú kurzusoktól a csapatmunkát igénylő esettanulmányi versenyeken át a több ezer hallgatót megmozgató Szakmai Hetekig igen sokszínűnek mondhatók, hiszen számos formában kínálnak lehetőséget arra, hogy elménket pallérozzuk. A legkülönlegesebb eseménynek kétségkívül a 2009-ben először megrendezett LisKaLand számít, ahol a résztvevők mindazt, amit a könyvek felett elsajátítottak, szó szerint a gyakorlatban próbálhatták ki Liska Tibor ökonosztát nevű gazdaságmechanikai koncepcióját modellezve. Mindezen rendezvények részletei a Programjaink menüpont alatt megtalálhatók.