» Közösség |
|
A szakkollégium fő célja jellegéből fakadóan, hogy szakmaiságot közvetítsen, és professzionális pluszt nyújtson az egyetemi polgároknak. Nagyon fontos a jó hangulatú közösség kiépítése, hogy egymást kedvelő és szerető emberek vegyenek részt a komoly szakmai munkában. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az érdeklődő embereket első körben a közösségépítő programokon keresztül lehet elérni. Tavaly szeptembertől a tagok, a Szakkollégium főhadiszállásának tekinthető Wigner Jenő Kollégium két szintjén élnek együtt, ahol sajátos, családias hangulatban erősítik a közösség szellemét. A Liska-szint természetesen a nem ott élő tagok előtt is folyamatosan nyitva áll. A legkiemeltebb közösségi rendezvények a nyári és a tavaszi bevonótáborok. Ezek az események a leendő tagok bevonásán, és a szakkollégiumi élettel, működéssel történő megismertetésükön kívül, a régi tagok között is szorosabbra fűzik az ismeretséget. Emellett a vidám csapatépítések, a Liska Túrák, valamint a Futbaliska csapat meccsei egyaránt elősegítik a jó közösség kialakulását és formálódását. A reptérlátogatás és a rendszeres Filmklubok vegyítik a közösség és a szakmaiság értékét, míg az közös karácsonyi ünnepség, a LisKarácsony mindenki szívében meghitt hangulatot teremt. |
BevonóTábor 2010 ![]() |
|
|